Lonc és kolibri
- Suttogo
- 2015. nov. 30.
- 1 perc olvasás
Az idei tél markáns színei között megjelenik a rózsaszín egy fáradt tónusa is.
Alapvetően nyitott embernek tartom magam, de a rózsaszíntől kislány korom óta idegenkedem. Beskatulyáz, egyfajta viselkedésre kötelez. Annyi édeskés, túlfinomított képzet kötődik hozzá, hogy eltűnt számomra a valódi értéke.
Mivel azonban sok különböző ízlésvilágú klienssel dolgozom, természetesen nem engedhetem meg magamnak, hogy kizárjam az életemből a rózsaszínt. Kutatni kezdtem, mitől lesz szerethető számomra.
Tudtam, hogy a Pantone minden évben végez egy nemzetközi felmérést, mely alapján összeállít egy kulturális színtérképet. Az év színének kiválasztását a Pantone színszakértői végzik különböző területen dolgozó, nemzetközileg is elismert grafikusokkal karöltve, akik a divat, lakberendezés, nyomdaipar területén mozognak. A szín kiválasztásánál ügyelnek arra, hogy alkalmazható legyen a termékek csomagolásához, promóciókhoz úgy, hogy segítsen azokat hatékonyan eladni. Ezen a ponton hivatalosan is összefonódott az egyik kedvenc növényem és kedvenc madaram, a lonc és a kolibri közös története.
A Suttogo alapításának évében, 2011-ben az év színe, a lonc rózsaszínje lett. A Pantone 18-2120. Dinamikus, energikus, letisztult szín, mely egyszerre figyelemfelkeltő és megnyerő. Leatrice Eiseman, a Pantone Szín Intézet vezetője így fogalmaz: „A pirosas rózsaszín intenzitása magával ragad, elcsábít és rabul ejt. A színárnyalat valójában nem a virág édes illatáról kapta a nevét, hanem arról, ahogyan élénk színével magához édesgeti a kolibrit.”
Tudjuk vajon, milyen módon választunk magunkhoz illő színeket? Milyen emlékek, illatok vezérelnek bennünket, amikor berendezzük az életünket?
Comments